Gyakran nem voltam eddigi életem során a Sors kegyeltje, egy dolog azonban biztosan megadatott: szebbnél szebb helyekre jutok el, és a fotózás adta lehetőségekkel élve bemutathatom a természet különleges hangulatait és apróbb, rejtett világát. Nem mondhatom, hogy már a fél világot bejártam, az országokat tekintve ugyan már több mint 30 országban jártam, ez még mindig csak a 15%-a kis bolygónk országainak, nem is beszélve a rengeteg apró, eldugott szigetről. Habár számosságát tekintve ez nem sok, különlegességében több olyan is akad közte, melyek szerepelnek a legmesésebb vagy legszebb úti cél címet elnyerő helyszínek listáján. Ilyen például az amerikai canyonland, az Antelope kanyonok, az izlandi jégbarlang, a csodás toszkán dombok és mostani bejegyzésem főszereplője a belga meseerdő.
A Hallerbos, azaz a halle-i erdő minden tavasszal kora nyárig varázslatos kékes-lilás szőnyeggel borított mesehellyé változik. A magasra nyúló, egyenes, ezüstös törzsű fák között a milliárdnyi apró angol kékcsengő különböző fényekben más és más hangulatot ad az erdőnek. Kora reggel és naplemente idején inkább lilás és narancsos színek a jellemzőek, míg egy borúsabb napon a hűvösebb kék és zöld árnyalatok dominálnak.
Egy szál kékcsengő:
Előző év áprilisában egy fotós workshop keretében 3 napot töltöttem az erdőben. Első nap délutánján meglehetősen komor idő fogadott, az eső is elkezdett szemerkélni. Az erdőt csendes, melankolikus párásság ülte meg, sehol egy kis beszűrődő fénysugár. Ilyenkor már én sem kattogtatom agyon a gépemet. Ahhoz, hogy olyan fotó szülessen, amely a későbbi nézőt is elvarázsolja, az kell, hogy a fotó készítésekor a fotóst is egyfajta varázs, ihlet szállja meg. Lehet persze utómunkával bármit varázsolni a képekre, tán még verőfényes napsütést is, ám éppen az a plusz hiányozni fog szerintem.
A kellő fények hiányában is lehet azonban kísérletezni és akár kicsit különlegesebb fotót készíteni. A hosszabb záridő tökéletes alapja lehet egy bemozdított képnek. Kell hozzá azért több próbálkozás és ráérzés, de utána már-már festővászonra kívánkozó alkotások is születhetnek. Ugyanekkor van idő arra is, hogy kiszemeljük azt a helyszínt, ahol kompozíció szempontjából „jobban” állnak a fák, így ha megérkeznek a fények, akkor már készen várhatjuk.
No a varázs vagy ihlet a fotózást tekintve - hiába a mesébe illő környezet - második nap reggelén olyan szinten bealudt vagy lekéste a hajnali járatot, hogy már-már unottan ténferegtem fel és alá az erdőben müzli szeletemet majszolva. Néztem jobbra, néztem balra, beszélgettem a fotós társaimmal, akik össze-vissza állítgatták a gépeiket, míg az enyém leparkolt pár másik felállványozott pajtása mellé és várta, hogy bekapcsoljam. Nem is tudták mire vélni hangulatomat a többiek, mert általában aktív és lelkes vagyok. Azonban várva a reggeli fényeket egyszerűen nem és nem láttam semmi olyat, ami arra sarkallt volna, hogy elkezdjem megtervezni a készülő fotót. Van ilyen. Úgy vagyok vele, hogy ilyenkor nem kell erőltetni a dolgot, majd jön az magától. Hiszen, ha nem hat rám a táj vagy bármi olyan részlet, amivel "üzennék”, amit szívesen megmutatnék, akkor hogyan is születhetne meg a kép?
Több olyan könyvem is van otthon a tájfotózás pszichológiájáról vagy a kép elkészítése előtti tudatos tervezés és vizualizáció mikéntjéről, amikkel ilyen szempontból teljesen egyetértek.
Azért természetesen mindezek ellenére élveztem az ottlétet, csak vártam, hogy történjen valami. Történt is. Megjöttek az első becsillanó fények és pár perc alatt a ragyogó varázslat életre keltette az erdőt. Egészen más színek jelentek meg, a fény-árnyék játék további dimenziót adott a fotókhoz.
A lelkesedésem felébredt és bár volt, hogy többször csak sétálgattam az erdőben távolabb a többiektől, azért további képek is készültek, katt a galériára:
Érdemes tehát lesni az akciós repülőjegyeket április második felére (külön weboldalakon biztosan van információ, hogy mikor tetőzik a virágzás), és bár nem olcsó, de bérelt kocsival mindenképpen rugalmasabban és könnyebben lehet közlekedni. Az erdőbe nincs külön belépő, több bejárata is van, a legnagyobb probléma a parkolással lehet, így érdemes korán odamenni, főleg ha a fotózás is szempont. Az erdőben mindenhol ki vannak jelölve az utak, amiken körbejárható az erdő, erről szigorúan tilos letérni, súlyos büntetést szabnak ki, ha valakit elkapnak. Folyamatos az erdőőrök jelenléte, és mindenhol figyelmeztető táblák hívják fel a figyelmet, mivel a letaposott virágok helyén következő években már nem nő új hajtás, így súlyosan károsul a védett környezet. Több helyen láttuk mi is sajnos ennek a nyomait és olyanokat is, akik a romantikát előtérbe helyezve konkrétan belegyalogoltak a virágmezőbe a fák közé, hiába kiabáltunk nekik. Tehát a természetet tiszteletben tartva mindig csak a sárga úton.
