Az elmúlt 4 nap szinte 2 hétre is elegendő élménnyel bírt. Most azonban elérkezett a mindenkori kedvencem, az Amboseli Nemzeti Park. Ha csak egy parkot választhattam volna Kenyában, akkor biztosan ez lett volna az. Láthatáron a Kilimanjaro és lábánál ezernyi vadállat. A park hihetetlen sokszínű, a rendkívül poros szinte sivatagos részeitől (és itt aztán tényleg bőven volt por, még a zoknimból, táskámból és fülemből is pergett a homok) egészen a mocsarasig, de még pálmafás mini oázist is láttam. A legvarázslatosabb naplementés képeim is itt születtek. Mitől akkora kedvenc? Egyrészt a legnagyobb elefántok itt élnek. Másrészt változatossága lenyűgöző és itt már találkozhattam a maszájokkal. A parkban pedig egy alkalommal átélhettem, amiben szerintem még sosem volt részem: a teljes csendet. Magát Ernest Hemingwayt is megihlette, hát még engem.
Miután átvágtunk a Tsavo East és West parkokon, ebédidőben értünk a Kibo Safari Campbe. Eddigi szállásaimhoz képest ez igazi vadregényes sátortábor jellegű. A sátor azonban kisebb lakással is felér, hozzáépített fürdőszobával és terasszal. Ahogy megérkeztem gondoltam most először rövid ujjúra váltok, aztán ahogy pár perccel később gúvadtan bámultam a karomon megjelenő 3 vöröslő csípést, hamar visszakerült a hosszabb ruházat és előugrott a táskából a rovarriasztó spray. Mindennel együtt imádtam ezt a szállást. Már érkezéskor összebarátkoztam egy kanadai családdal, apuka, anyuka és egy kislány, akik megismertek, mert láttak a Tsavo parkban. Egymás melletti sátrakat is kaptunk és később is meghívtak az asztalukhoz vacsorázni. A sátor mellől a Kilimanjarora láthattam és ezen a helyen volt a legmegbízhatóbb a wifi (mert bár wifi mindenhol volt, de folyton ledobott vagy szaggatott), így tudtam kicsit beszélni az otthoniakkal.
hely volt bőven
Itt már szigorúbban vették a sötétedés után senki ne mászkáljon egyedül szabályt, vacsora után külön harcos kísérő dukált. A 'Maradj az úton, ne lépj a fűbe' táblát is elég meggyőzően alátámasztotta a jelenet, amikor vacsoraidőben az étterembe tartva surranásra lettem figyelmes a fűben a kijelölt út mellett. Először azt gondoltam na még egy hüllő, agáma, gyík. Aztán láttam egy jó fél méternyi vörös "vonalat" becsusszanni egy termeszvárba...igen. Egy vörös kígyó...és én csak a végét láttam...sehol senki...később megkérdeztem egy helyi őrt mégis miféle élőlényt láttam, de nem kaptam pontos választ. Nos...ok...nem lépek a fűbe az hót ziher :) Az enyém volt az utolsó előtti sátor, utánam már csak egy őr lakott. Így a kis szobai prospektusban olvasott hiéna wahoop-olást freeofcharge hallgathattam 2 órán át este...ugyanis közvetlen mellettünk már a falu volt és a helyiek beszélgetését, a kutyaugatást és a próbálkozó hiénákat (csirke vagy kecske vacsi) nagyon jól lehetett hallani...kb. mintha a sátor mellett lettek volna, volt hangulata az egyszer biztos.
Az itteni manager egy nő volt, aki tudva, hogy egyedül utazok, külön figyelmet fordított rám. Mindig érdeklődött hogy vagyok és mondta, hogy bármikor keressem kérdés, probléma esetén vagy ha csak beszélgetnék. Ezen kívül itt volt a legjobb árú szuvenír bolt is, annyi mindent vásároltam össze (kis szobrocskák, maszk, karkötő, póló, egyéb kis porfogók), hogy kezdtek az útitáskámnál méretproblémák adódni.
Közeledve a 6-7. naphoz a gyomrom is elkezdett akklimatizálódni, így 2 reggel is kissé nyamvadtabbul ébredtem. Át is álltam, hogy az antimalária tablettát inkább ebédkor vegyem be. Mivel a reggeli túrák korán indultak (f6-6) és eleve nem szoktam nagy reggeliket csapni csak hétvégén, még a szomszéd őr is kérdezte minden ok e amikor reggel hajnalban a teraszon pillegtem kissé sápadt fejjel.
Szóval itt Afrika kellős közepén igazán átitatott a helyi szellem. Esténként maszáj táncos előadás is volt. Klasszikus vörös kendők, zörgős ékszerek és a jellegzetes mély énekhang, szinte állatias dörmögés és ugrálás. Mivel megígértem a camp vezetőnek, én is ugráltam a maszájokkal, egész jól ment. Erről nincs videó, de az előadásból egy rövid ízelítő katt a képre:
Az Amboselin már jóval nagyobb volt a forgalom. Míg a Tsavo parkokban néha nem is találkoztunk másik autóval, itt kisebb karavánok is haladtak, de szerencsére nem zavartuk egymást a nézegelődésben vagy fotózásban. Hely és látnivaló akadt bőven. Kétféle jármű a legelterjedtebb: kisbusz jellegű, aminek teteje felfelé kinyitható és a terepjárók.
terepi zötykölődő
Az utak igencsak próbára teszik az autókat, nagyon zötyögős, így menetközben videózni elég nehézkes, valahogy ilyen:
valaki, akinek nagyobb objektíve volt
strucc oázis
sorminta
Egy helyen ki lehetett szállni és felmenni egy jókora dombra, ahonnan remek kilátás nyílt:
Egészen varázslatos, hogy pár kilométerenként változik a táj. Egyik pillanatban még a száraz fűben ágaskodó zebrák:
aztán már a lápban gázoló elefántok, katt a képre a videóhoz:
a legkisebb majdnem elsüllyedt
Itt nem nehéz elefántokba botlani, kiemelkedően magas számban fordulnak elő és mivel a kedvenceim, így a teljes túra eleje (Tsavo és Amboseli) főleg az elefántok miatt lett kiválasztva.
Volt hogy az úton is jöttek szembe és mindig elsőbbségük volt:
vagy egy kicsivel bandukoltak felém:
egy kaviccsal is elvan a gyerek
potyautast cipeltek (Pásztorgém):
vagy csak elvonultak:
aki nem lép egyszerre...
és olyan is megesett, hogy portréhoz is kellően közel jöttek:
A második túrán egy spanyol házaspárt befogadtunk James-el, mert lerobbant a saját autójuk. Friss nászutasok, ráadásul legelső szafarijuk terepen. Mondtam nekik, hogy James remek guide, sok állatot fogunk látni. Próbáltam néhány fotózási tanácsot is adni, pl. hogy nyugodtan várják meg, amíg megáll az autó és leáll a motor, illetve a vaku felesleges.
Kaptunk egy fülest is és elrongyoltunk oda, ahol már néhány másik autó leállt. A látványosság néhány pihenő oroszlán volt. Róluk tudni kell, hogy "macskák"... döglenek egész nap és ha kell valami élelem akkor a nőstény megy a "piacra". A hímeket nem fekvő helyzetben látni már igazi kuriózum. Erre leginkább a párzási időszakban van esély, mert azon kívül legtöbbször csak henyélnek. A nőstények pedig vadászat után szintén elnyúlnak az árnyékban. Itt pedig a tökéletes családi idill:
cicc cicc
A parkban persze még számtalan egyéb állat rohangált. A foltos hiénák is lestek mindenfelé, pedig már dugig zabálták magukat.
Ahogy nap végén visszafelé indultunk, épp jó irányba kerültünk, hogy a naplemente fényében poroszkáló állatokról egészen mesei felvételek készüljenek. James egy nagyot satufékezett, amikor a vállára tettem a kezem (egyezményes közlés, hogy álljunk meg) és nem is értette először mit látok. Aztán megmutattam a képeket és onnantól mindig úgy haladtunk, hogy ellenfényben legyenek az állatok. Nagyon ráérzett a végére, hogy mikor milyen messze álljunk meg vagy milyen szögben.
További képek a parkból:
A következő részben irány a tavak, flamingók és a Joy Adamson kúria:
