Utazás Kenyába 5. befejező rész - Nagy vándorlás a Marán
2019. január 31. írta: kovadrifoto

Utazás Kenyába 5. befejező rész - Nagy vándorlás a Marán

Ha az út a tavakhoz felfelé 8 órán át tartott, sajnos lefelé is ugyanennyi várt rám. Elárulom, hogy mobilon több száz darabos puzzle-t kirakni elég nagy kihívás és eléggé lefoglaló is. Elérkezett a túra sztárja és egyben utolsó állomása a Maasai Mara! Ez az a hely, ami dokumentumfilmekből és híres fotókról ismerős lehet: a halált megvető bátorsággal a folyóba és a krokodilok közé ugró gnúk. Régen gyerekként meg voltam győződve, hogy a naaagy vándorlás az a teljes afrikai kontinensen zajlik. Ehhez képest ez egy sokkal kisebb területen (azért így is hatalmas terület 40 ezer km²-nyi rész) a Serengeti déli része és a Maasai Mara Nemzeti Park között zajlik körbe-körbe és megint csak körbe és körbe. Amint délen elfogy a legelni való, úgy poroszkálnak egyre feljebb állatok és borjaik százezrei, gnúk, zebrák, gazellák és antilopok, hogy a csapadékosabb, füvesebb területeken keressenek vizet és élelmet, mert márciusra délen egyre nagyobb a szárazság (részletesebb leírásért az időszakokra és a körforgásra vonatkozóan itt egy remek leírás: a nagy vándorlás).

masaai_mara_518.jpg

Újra délre tartva áthaladtunk az Egyenlítőn és meg is álltunk kicsit, mert egy helyi fickó mesélt a térítőkről (mármint nem hit, hanem bak és rák), a kontinensekről, törésvonalakról. Evans ismerte, úgy tűnt régi barátok. Készült közös kép is. Utánunk két kis ázsiai lány fotózkodott. Próbáltunk nekik jelezni, szólni, mutogatni, de nem...richtig Dél-Amerikával pózoltak a hátuk mögött, aztán a helyi arc odament és eltekerte a forgatható gömböt.

gatyaszár szigorúan betűrve (Adri kenyai szabályok #3 :) )

kep434.jpg

Az út vége egy igazi offroad volt...a Marára bevezető 50km-es szakasz az eső és más autók által teljesen széttúrt földút. Olyan szinten zötykölődött és rázott a kisbusz, hogy csak remélni tudtam nem hagytunk el pár alkatrészt, mondjuk a teljes alvázat... Mellette már készült (és azóta már biztosan kész) az új aszfaltút, azóta már tutin lehet suhanni a park felé. Nagyon vártam ezt a helyet, de az az igazság, hogy picit csalódtam is benne. Nehéz ezt jól elmondani, de nem adja könnyen magát a park. Nagyon sok időt kellene itt eltölteni azokhoz a pillanatokhoz és varázslatos eseményekhez, amiket ez a park megmutathat. Persze mindemellett pedig fantasztikus az a rengeteg állat ahogy szabadon rohangálnak, és az is hozzátartozik, hogy nekem ez teljesen természetes volt, míg másoknak kész "blow your mind" élmény.

A szállás a parkon belül volt, így azzal, hogy elértük a bejáratot még nem ért véget az epe-, vese-, agyhúgy- és egyéb belsőszervek köveinek lerázása. Még bő félórányi rally következett. Közben egyre több helyi maszáj tűnt fel, kisebb lakóközösségek, pásztorok és gyerekek az "út" mentén, akik elég bizalmatlanul vagy tán már ellenszenvesen méregették az autót. Kicsit hülyén is éreztem magam az amúgy praktikus safarikalapkámban, le is váltottam baseball sapkára. Gyanakvásom nem volt alaptalan. Egy gyerekcsoport mellett elhaladva, azok először kiabáltak valamit (szuahéliül, szóval nem tudom mit) aztán hozzávágtak egy üres fél literes flakont a kocsihoz. Welcome Adrienn...üdv a Marán. Ezek az emberek tényleg itt élnek, nem csak turista díszfalu van, hanem vályogviskók és mindenféle természetes anyagból összetákolt lakhelyek; a maszájlepel és a bot szinte kötelező tartozék, de láttam 25 fokban vastag fekete pufidzsekis lányt is. Sokkal több szemét is volt szanaszét, szóval első benyomásom a helyről kicsit kettős volt. Lássuk mi történt az itt töltött 3 nap alatt.

kep435.jpg

Újra egy tented camp, azaz telepített sátras szállásra érkeztem. És újra az utolsó sátrak egyikét kaptam. És újra kijárási tilalom volt sötétedés után. Amiben még más volt ez a szállás, az az hogy itt teljesen elszeparálták a guide-okat, ők egy nagyjából közös, nagyobb és nyitott helyiségben aludtak, amíg mi vendégek a kijelölt sátrainkba cipzároztuk magunkat. És hogy hogyan zártam a sátrat? A cipzárakat lakat fogta össze, annak kulcsát vitte mindenki magával. Mondjuk szerintem az oroszlán nagyban legyint a cipzárra... Ez volt a legkalandosabb alvóhelyem mind közül. Függőhidakon, kis ösvényeken és utacskákon lehetett eljutni a sátorhoz, ami cölöpökön állt és alattam egy kisebb hasadékvölgy húzódott. Nagyon bírtam és még most is elvigyorodok ha eszembe jut.

sátor on sticks

z_masaai_mara_z1-28.jpg

belépve pedig ott egy kád! és egy hatalmas ágy

z_masaai_mara_z2-26.jpg

Bár még senki sem kérdezte, azért megosztom: nem fürödtem a kádban. Igaz inkább a vízmegtakarítási szempont vezérelt, amire mindenhol ügyeltem, mert nem mondom jól esett volna szétrázott porcikáimnak és szafariedzett testemnek egy forró áztatás.

lazulás a köbön

z_masaai_mara_z5-29.jpg

A kép közepétől picit feljebb látszik egy kis fatákolmány, na az volt a központi rész "recepció", ahová baj esetén a sátorban elhelyezett reflektorral kellett jelezni. Amúgy meg este 10 után villany és áram lekapcs...Kérdés: mi baj esetén kéne jelezni? Külön kis eligazítást kaptam becsekkolásnál. Nem messze mellettünk egy oroszlán rezervátum van. No para, hallani is fogom őket, de éjjel is őrködnek nem kell beijedni. Ezt elég komolyan adták elő ahhoz, hogy ne a szokásos turistás vicceskedésnek tudjam be. És valóban nem vicceltek.

Ebéd és egy kisebb pihenő után guide-om kivitt még egy rövidebb útra a parkba. Szívós manus. Hamar ránk sötétedett és ahhoz képest mennyire keveset fotóztam, elég sokat autóztunk. Eleve kijutni a már tényleg vad, nyílt területre legalább egy óra volt. A Mara rendkívül kemény, rázós, szív(at)ós terep. Nem reklám, de a Toyota és Nissan nem véletlenül a legkedveltebb autómárka itt. Rázkódásmentes videó menet közben esélytelen...

Nagyon kopár a környezet, tényleg szerencse és esetleg a rádión kapott füles segítségével lehet elcsípni a ragadozókat. Valahogy Evans-el kevésbé hangolódtunk össze, próbált jó szögben megállni, de mindig vagy rosszkor álltunk meg vagy épp elindultunk, amikor a kiszemelt állat elfordította a fejét vagy végre jó nézőpontból látszott. Azért le a kalappal, mert találtunk gepárdokat, elefántokat, pitont, sakálokat és friss prédán lakmározó oroszlánokat, akiknek vadászatát - mint később az esti tábortűznél megtudtam - pont láthatta a nászutas indiai pár. Picit irigykedtem...másnap meg mesélték, hogy egy 12 fős oroszlánfalkát találtak kölykökkel a mázlisták.

alvó oroszlán aranyos, de ahogy a húst marcangolja már kevésbé katt a galériára

Miközben a lakmározó oroszlánokat fotóztam nem vettem észre, hogy valaki figyel...olyan szinten beleolvadt a környezetbe egy másik oroszlán, hogy amikor kicsit megzörrent a bokor és odanézve megláttam a két figyelő szemet a hátamon végigfutott a zimankó, aztán szerencsére mást kezdett el lesni...a legijesztőbb az volt, hogy mennyire beleveszett a fűbe...és hogy nem messze innen piknikeztek a bozótosban.

mara-22.jpg

Azért azt fontosnak tartom megemlíteni, hogy bár fotózni mentem, de ez nem egy fotós workshop volt, hanem egy sima turista körút. Viszont a fotósok ugyanúgy a helyi vezetőkkel autókáznak kint vadászva (fotózásilag) az állatokra, mint a sima turista. Összességében nagyon boldog és elégedett voltam, igazi életre szóló élmény volt a teljes út és amit tudásom és lehetőségeim engedtek fotós szempontból, azokat a képeket elhoztam. És hagytam is ott...pl. amikor hirtelen eltepertünk egy épp szembe trappoló elefántcsaládtól, akik még vonalba is rendeződtek, én pedig annyit sem bírtam kinyögni hogy ööööö álljunk már meg, csak megnémulva bámultam a jelenetet és lefagytam...pedig egy olyan kép volt, amire nagyon vágytam. Hátulról megvan...
mara-4.jpg

Ami miatt fejvesztve elporoltunk (igen a por visszatért, de még milyen mennyiségben) azok a gepárdok voltak. Nagyon készülődtek, mert közel hozzájuk néhány gnú sertepertélt. Aztán végül nem kockáztattak, akár egy vadászatot is láthattam volna, de nem így alakult, végül nyújtóztak egyet, majd elhevertek a bokrok alatt. Még mindig jobban jártam velük, mint azzal a két gepárddal, akiket láttunk heverészni és mire épp nem lógott be semmi gaz vagy fűszál, a közelben lévő kutató autóból integettek, hogy húzzunk el innen, mert épp felvételt készítenek...akkor már láttuk a belógó nagy bundás mikrofont...nem értettem mit vannak úgy oda, a két gepárd teljesen nyugodtan feküdt a porban egyáltalán nem csináltak semmit csak néztek ki a fejükből. Persze kérdés milyen hangokat akartak felvenni...

Visszatérve hamar eljött a vacsora így átvágtam a majmokon és a kivilágított függőhídon...

mara-16.jpg

z_masaai_mara_z4-30.jpg

Előtte tábortűznél összegyűltek a camp lakói...

még tűz nélkül

mara-10.jpg

...így beszélgethettem az indiaiakkal, egy amerikai idős házaspárral és egy észak-karolinai, szintén amerikai soktagú családdal ki honnan jött, milyen volt az aznapi safari stb. Így megismerkedve a nagycsalád meghívott a saját asztalukhoz a fennmaradt másik asztalfőre. Az egyik fiú szintén fotózott, illetve még csak ismerkedett a tükörreflexes világgal, de a családfővel, a lányukkal és a feleséggel beszélgettem többet. Teljesen máshogy állnak a világhoz, sokkal nyitottabbak még véletlenül sem hagyták volna, hogy egyedül vacsorázzak. Így aztán együtt néztük a a pár perccel előtte még felszolgáló, vadőr, szakács és a vezetőnő szóval a teljes személyzet maszáj ugrálós énekléssel egybekötött előadását. Volt szülinapi üdvözlés is és valami szertartásba keveredtem az egyik amerikai lánnyal úgyhogy lehet házas vagyok egy maszáj szakáccsal vagy a másik lánnyal én nem tudom, de bármit is kántáltak sokat nevettünk. Valószínű valami pártalálós áldást kaptunk. Szóval jó volt a hangulat, nagyon tetszett.

mara-17.jpg

Vacsora után egy őr kísért vissza kezében 2 méteres lándzsával, senki nem léphetett ki magánkíséret nélkül az étkezősátorból. Megírtam napi jegyzeteimet, átnéztem a fotókat majd lámpa- és "áramoltás" (tudom ilyen szó nincs, de mégis van) után fura hangok szűrődtek be a sátorba...biiiztos valami patás állat dürmög...de azoknak nem ilyen a hangjuk és éjszaka nem aktívak ennyire...egyre hangosabbak lettek a furcsa öblös-rekedtes rövid hmmm minek is hívjam hörmögések (ok ilyen szó sincs, most alkottam)... ööörhhh örrrh  ööörrhhh... nevezzük oroszlánmurrmogásnak. Mindegy is...állat...hörmög...elég közel hallatszik...sötét van...nincs áram meg lámpa...van egy reflektor és egy elemlámpa...izgalmas lesz. Eleve mire vacsorából visszatértem a sátramba két meglepő dolog fogadott: minden "ablak" és hálós rész dupla fedőlappal be volt cipzározva (valakinek mesterkulcsa van a lakatomhoz hehe) a másik, hogy az ágyba bújva valami melegség terjengett a takaró alatt (na most nem kell semmi rosszra gondolni), egy melegítőpárna volt bekészítve, oh ezek szerint nem lesz nagy meleg az éjjel...

És itt jön egy pici vicces intermezzo: kérdezték, hogy Magyarországon milyen az idő és éppen akkor 2 hétig 40 fok volt itthon. Erre az őr akivel beszélgettem elsápadt és mondta, hogy itt nagyjából mindig 25 fok van. Én meg elmondtam, hogy sokan azt gondolják, hogy ha Kenya és Afrika akkor biztos nagyon meleg van és itt van 40 fok. 

Szóval valami kint egyre közelebbről hallatja a hangját. Kicipzároztam az egyik dupla sátorlapot és kivilágítottam az elemlámpával, aztán inkább gyorsan behajtottam még a végén valamelyik kíváncsibb állat meglátogat. Másnap a a szállás teljesen másik oldalán lakók reggelinél mesélték, hogy huuu a gyerekek alaposan megijedtek, mondtam, hogy akkor képzelhetnek engem a legutolsó sátorban. Egyik őr meg este mondta, hogy egyébként a gepárdok is az én sátram alá járnak inni, mert ott csordogál valami patak, itt valóban vadvilág van és egy laza mozdulattal az erős lámpájával a bokrok felé világítva néhány szempár felvillant. Nyugi az csak bushbuck...ooh..köszi, már sokkal jobb. 

A hátralévő 2 napban még rengeteget autóztunk keresztül-kasul a parkon, egy helyen kiszálltunk piknikezni is. Elmentünk egészen a gnúk átkelőhelyéig, bár abban az évben már a legtöbb állat átjutott a Marára, sőt kisebb csordák már visszafelé indultak.

mara-15.jpg

az átkelő egyik szakasza

 A park többi részén gyakran hosszan elnyúló zöldebb és szárazabb füves részek váltogatták egymást és egy meginduló csordát is láthattam.

masaai_mara_112.jpg

masaai_mara_737.jpg

masaai_mara_627.jpg

egy kisebb vonulás

További képek a túrákról:

zsiráfok

vegyes képek (topi, keselyűk, jávorantilop, látképek)

sakál sztori: egyik nap egy furcsán kóválygó sakálra lettünk figyelmesek. Annyira ki volt már éhezve, hogy teljesen eszement módon nekiállt két gnúval szembenézni. Persze azok hamar otthagyták, így éhesen kullogott el.

2019-01-162.jpg

Az itteni csodás naplementével zárom az 5 részes sorozatot, köszönöm, hogy virtuálisan velem tartottatok.

masaai_mara_47.jpg

masaai_mara_53.jpg

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandospixelek.blog.hu/api/trackback/id/tr8614599214

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.