Utazás Kenyába 4. rész - A tavak és az Adamson kúria
2019. január 30. írta: kovadrifoto

Utazás Kenyába 4. rész - A tavak és az Adamson kúria

Igazi felüdülés volt a poros Tsavo és Amboseli után a 300km-re fekvő tavak környéke. Közel 8 órás autókázás alatt (mobilon elszórakoztattam magam puzzle-el és egyéb játékokkal) újra átvágtunk Nairobin és kisebb-nagyobb falvacskákon. Ahogy egyre feljebb jutottunk északra, úgy változott a környezet és a kis közösségek árukínálata. Az úton az autók között rohangáltak az árusok a helyi specialitásnak megfelelően hol gyümölcsöt, innivalót, mézet, hagymát, fafaragványokat, édességet lóbáltak. Tengerszint feletti magasságban is emelkedve egyre zöldebb majd párásabb lett a környezet. Az addigi átlag 20-25 fok megugrott 30-33-ra. Eszembe jutott, hogy az Amboselin kora reggel majdhogynem dideregtem.

z_nakuru_z1-19.jpg

tavak.jpg

Itt friss, üdezöld levegő fogadott, aminek szegény kissé megviselt orrom és torkom igazán örült. Értem már a homok és egyéb semleges színű szafariruházatot (sötétet és feketét a szúnyogok miatt nem ajánlatos eleve viselni) egy sima fehér póló pillanatok alatt lesz bézses-vöröses néhány szafari után. Ezentúl pedig a Big Five is összejött, azaz mind az 5 klasszikus emblematikus vadállatról sikerült fotót készítettem, már csak az orrszarvú hiányzott:

2019-01-29.jpg

 Útközben képegyveleg:

3 nap alatt a következő 4 tavat látogattuk meg:

Lake Naivasha, Lake Nakuru, Lake Baringo és Lake Bogoria

Kora délután értünk a Naivasha tó partjára, a következő szállásra, ami nem volt más, mint Joy és George Adamson egykori otthona: Elsamere és a körülötte kialakított természetvédelmi és oktató központ.

Joy Adamson világhírű ismeretséget szerzett Elzáról, az örökbefogadott oroszlánkölyökről írt könyveivel, 1966-ban pedig Szabadnak születtek címen film is készült a történetekből. 1944-ben feleségül ment George Adamson brit vadőrhöz és egész életük során (amely sajnos tragikusan ért véget: Joyt saját szolgálója, George-ot pedig vadorzók ölték meg, a szétlőtt kocsi a parkban van kiállítva) fontosnak tartották a természeti értékek megőrzését, George rengeteget foglalkozott nagymacskák életének követésével is. Joy rajzai és fantasztikus festményei, grafikai tanulmányai ma is láthatóak a ház és a kis apartmanok falain.

A hosszabb utazásnak köszönhetően sajnos a délutáni túra elmaradt, pedig mellettünk a Hell's Gate Nemzeti Park remek látnivalókat tartogatott volna. Abban a pillanatban azonban, ahogy lepakoltam és elfoglaltam kis apartmanomat, majd kiültem a kertbe egy varázslatos világba csöppentem. Több száz madár csicsergése, cserregése és egyéb állatok furcsa, ismeretlen hangjai töltötték meg a levegőt. Egy pávián pár méterre az asztalomtól keresztülsétált a kerten...

lake_naivasha-7.jpg

...és igencsak megdöbbent fejet vághattam, amikor az égből (pontosabban a főépület tetejéről) Colobus majmok kezdtek el potyogni, majd masírozak el mellettem.

Elsamere kertje:

Amikor majmok potyognak az "égből":

Ha egy víziló csörtetett volna ki a bokrok mögül már azon sem lepődtem volna meg, de ők estére voltak várhatóak, így itt sötétedés után konkrétan tilos volt kilépni a szobából, körbe a fákon és mindenhol figyelmeztető táblák lógtak.

lake_naivasha-18.jpg

lake_naivasha-15.jpg

Magamhoz térve az első döbbenetből más dolgom nem lévén elkezdtem körbenézni a szabadon bejárható, így aztán nem túl nagy területen. Az ösvényekre, bokrok és fák mögé bemenni nappal is korlátozva volt és csak kísérővel engedélyezték. Kísérő nem volt, ezért egy lépcsőn lementem, ami a kert végéből egy kis mini kikötőhöz vezetett, gondoltam itt elfotózgathatok anélkül, hogy bármi rám ugrana, megmarna, harapna vagy megcsócsálna. Pár perccel később nem messze már megjelent egy helyi őr a lépcső tetején. Kérdeztem, hogy fotózhatok-e vagy van-e valami gond, rossz helyen mászkálok vagy hasonló, de mondta, hogy minden rendben, mindenesetre azért szemmel tartottak.

Ezen a kis mólószerűségen tőlem igencsak közel olyan madarak dekkoltak, akiket otthon lessátorból és mindenféle rejtőzködéssel lehet csak fotózni. Itt meg szinte pózoltak...kéééész ez a hely. Nem csodálom, hogy otthonuknak választotta az Adamson házaspár.

lake_naivasha-8.jpg

helyi szürkegém

lake_naivasha-13.jpg

üstökösgém/selyemgém

lake_naivasha-10.jpg

Itt volt a legcsaládiasabb a vacsora. Rajtam kívül egy 3 tagú olasz család és egy norvég pár szállt meg. Összesen így hatan voltunk vendégek és mintha visszarepültünk volna az időben, kiöltözött felszolgáló hozta a vacsorát és késő estig beszélgettünk az ottani vezetővel. Mindeközben a falakon kis gekkók rohangáltak és az ideiglenes lakomba dárdás őr kísért vissza. Ahogy a Tsavo Est parkban a lepoárddal, úgy a vízilovakkal is úgy jártam, nos úgy jártam, hogy sehogy. Nem jöttek. Cserébe a tetőzetben fészkelő denevérek cincogását hallhattam. Még kilestem éjjel az ablakon hátha, de nem. Itt elektromos szúnyogriasztó szolgált védelem gyanánt a háló helyett és bizony nem egy vérszopacsot láttam, így befújkáltam magam némi idegmérget is tartalmazó riasztóval. Egyszer élünk...hmm...hmm. Végigolvastam a hely történetét elmesélő kis füzetet, elmerengtem az Adamson pár életén, majd jöhetett egy kiadós alvás.

A kellemes idill és felüdülés után másnap még feljebb mentünk, a következő helyszínre a Nakuru tóhoz. Itt eljött a búcsú ideje, James helyett némi kavarodás után Evans lett az új guide-om. Jó tett helyébe jót várj, az első délutáni szafarira nem érkezett meg az új guide-om, így egy román pár mellé kerültem ideiglenesen a délutáni túra erejéig. Ez azonban csak a nap végén derült ki, amikor már lelkileg félig összezuhantam, hogy ennyi a szerencsének, mert az új sofőr se nem áll meg se nem kapcsolja le a motort, csak rohanunk át a parkon, a román páros meg lóbálja ki a kocsiból az amúgy haladó Canon gépvázat, mindezt elég gyér fényviszonyok között (tehát automatán - zőőődkocka - is elég életlen törléspozitív képeket produkált). Ez így nem lesz jó...mikor egy pelikán és flamingócsapatnál a pár kiszállva magát fotózgatta, még a guide is mutatta nekik, hogy hellooo a látvány arra van. Utána mondta nekem, hogy ne aggódjak, holnap jön az én vezetőm, csak most beugrottak értem, hogy ne maradjon ki egy túra sem. Szerintem látta a fejemen az elkeseredést. 

A szállás: Lake Nakuru Sopa Lodge, igazi nászutas nádfedeles fancy kulipintyók, tóra néző erkéllyel és külön golfkocsival, ami elvitt a saját házikóhoz. A legelegánsabb eddig. Itt már nevettem magamon, mert gyomrom már jobb lett, de én aztán nem zabáltam ki a lodge-okat a készletből, pedig még külön gitáros fiú is énekelt a vacsoránál, az asztalok pedig roskadtak a különféle fogásoktól. Itt is simán el lehetett tölteni órákat mindenféle állatok fotózásával, sasok a fákon, agámák az út menti köveken és számtalan színes madár közvetlen közelben.

kényelem Kenya közepén

Új nap, új park, új guide. Hiányzott James, tényleg remekül összehangolódtunk: mikor, melyik állatnál hogyan álljunk meg, meddig maradjunk és egy jó vezető Kenyában kincset ért. Most újra ki kellett ismernem frissen kapott útitársamat, személyes vezetőmet. Evans higgadt, nyugodt, széles ismeretekkel rendelkező guide volt szintén, kicsit kevesebb ráérzéssel a fotós szemszögekhez. Az állatok megtalálásához viszont igencsak jó érzéke volt.

Orrszarvú sztori: első reggelen a Nakuru Parkban megtaláltuk a 7-10 fekete orrszarvú egyikét. Messziről kiszúrta. Kora reggel volt, csepergett az eső, borús, felhős hangulat. Lelassított. Az orrszarvú észrevett minket. Leálltunk. Nagyon óvatosan újra elindultunk, majd megint megálltunk. Egy orrszarvúval néztem farkasszemet. A leopárd is hatalmas élmény volt, de akkor ott lélegzetvisszafojtva tartottam a kamerát a kezemben és láttam, ahogy egy pillanatra az orrszarvú is felméri a helyzetet. Nem, nem a támadást fontolgatta, hanem, hogy meneküljön-e vagy maradjon. Meg tudom érteni. Sajnos veszélyeztetett faj, a nyugat-afrikai fekete orrszarvút már hivatalosan is kihaltnak nyilvánították, ebben nagy szerepe volt az orvvadászatnak a szarvukért.

És itt jön némi kavarodás az elnevezések terén: a keskenyszájú orrszarvút tévedésből fekete orrszarvúnak is nevezik, mert a szélesszájú orrszarvút a búrok fehér orrszarvúnak nevezték, így megkülönböztetésképpen lett csak fekete a keskenyszájú, a holland wijd (széles) és az angol white (fehér) szavak összekeveréséből fakadóan.

Komotósan baktatott velünk párhuzamosan, majd nem sokkal később nagy tempóban egy helyi terepjárótól megriadva elrohant, és pillanatok alatt eltűnt a sűrű aljnövényzetben. Valószínűleg be akarták azonosítani. Viccesen meg is jegyeztem Evansnek, hogy megmutassuk nekik a fotókat?

Felejthetetlen élmény

A parkban gyakori volt a zsiráf és az eddig is látott patás emlősök, zebrák, strucc, majmok és végre egy félig ébren lévő hím oroszlán.

Zsiráf közelről, ahogy a szúrós akáciáról eszik:

 

Lake Baringo és Lake Bogoria. A Nagy Hasadékvölgy északi tavai. A rózsaszín flamingók egyik kedvelt helyszíne, ez függ a tavak aktuális vízszintjétől.

Szintén tóparton kirándulásokhoz és fotózáshoz is kitűnő helyszínen kaptam szobát, ahol koronás darvak sétálgattak pár méterre az úton vagy a parton.

z_lake_baringo_z2-25.jpg

z_lake_baringo_z1-24.jpg

 

 

 

 

 

Ottjártamkor a csipogó pálcikalábú rózsaszín szárnyasok a Bogoria tavat részesítették előnyben és százával, ezrével gyűltek össze, repdestek fel és alá vagy csak sétálgattak a parthoz közel. Tömegével kimondottan hangosak voltak:

Néhány hosszabb záridős képpel is próbálkoztam, a mozgásukat megörökítendő.

A következő egyben befejező részben a nagy vándorlás helyszíne, a Maasai Mara kerül bemutatásra.

A bejegyzés trackback címe:

https://kalandospixelek.blog.hu/api/trackback/id/tr2514597112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.